MENÜ

 

 

A sokoldalú infravörös fény

A meleg fény áldásos gyógyító hatását az emberiség már 5000 évvel ezelőtt felismerte és használta gyógyításra. A fény közérzetjavító tulajdonságát a napozás során tapasztalhatjuk leginkább.

Ilyenkor értékes infravörös fényhez jut hozzá a szervezetünk. A téli naphiányos hónapokban ennek pótlására az otthon használatos infravörös lámpa vagy infraszauna a legalkalmasabb, melyet a nátha, a melléküreg és egyéb gyulladások, légúti megbetegedések kiegészítő kezeléseként is használhatunk.

Az infravörös fény a nap láthatatlan sugárspektrumának része. Egyik legfontosabb emberre gyakorolt gyógyító hatása (bővebben), hogy könnyedén behatol az emberi szövetekbe (20-30mm), ha a bőrfelületre merőlegesen érkezik  Ennek legáltalánosabb példája, amit nyáron, a napernyő alatt ülve tapasztalhatunk. Az árnyékot adó ernyő alatt ülve is érezzük a nap melegét, ugyanis az infravörös fény az ernyőn áthatolva is bejut bőrünk mélyére. Amint ez megtörténik, egy természetes rezonancia keletkezik. a sejtekben. A rezgésnek és a melegnek köszönhetően az izmok ellazulnak és a fény által ért terület vérkeringése felgyorsul. Elsősorban ennek a természetes folyamatnak köszönhető az infrafény hétköznapi elterjedése.

Az infravörös fény biztonságos, megfelelő távolságról szervezetünk hatását akár órákig is kibírja. Az UV- (ultraibolya) fénnyel ellentétben, nincs káros hatása. Az élő szervezet számára ártalmatlan, ezért is használják akár újszülött csecsemők melegen tartására, illetve meghűlések és az arc, a fül vagy a homlok gyulladásos megbetegedéseinek kiegészítő terápiájaként. A legújabb tapasztalatok alapján, napi használattal (arc, homlok, fül, csecsemő-mirigy talp, hát) a vitalitás, az ellenállóképesség, jelentősen növelhető. A talp reflexzóna pontjainak infravörös stimulálása a talpmaszírozáshoz hasonló eredményt ad.

Fényterápia otthon, állványos lámpával

Az infralámpa nem csak a fényhullámokkal gyógyít. Az általa termelt hő révén került be az otthon alkalmazható terápiás eszközök közé, és leginkább az őszi-téli hónapokban került elő a szekrény mélyéről. Nem csak megfázásnál, allergiás tünetek kezelésénél nyújthat segítséget. Légúti megbetegedéseknél, hörghurutnál, náthánál alkalmazva is könnyít a tüneteken. Izmok, ízületek megbetegedéseiben, reumatikus panaszok enyhítésében az általa kibocsátott meleg és az infravörös fény együttes hatása javulást hozhat. Gyakran alkalmazzák izom-, vállmerevség, gerinctájéki fájdalmak kezelésében. A hő hatására felszaporodó véráram segíti a bőrt megszabadítani a szennyeződésektől, így a bőr fellélegezve puhábbá, lágyabbá válhat.

A gyógyító fény hatását jelentősen lehet javítani 150W-os orvosi iprizmás felületü infraizzó alkalmazásával, és a célzott, akár merőlegesre is beállítható önhordó álványszerkezettel (ami fényképezőgéphez is használható). Ezzel a teljes testfelület pásztázó jellegű mélykezelése megvalósítható. (Képek a kezelésről itt.)

Hol mit érdemes kezelni megelőzés céljából

A Reflexológia lapunkon részletes útmutató található a javasolt területekről.  Reflexólógia célja: az  egyensúly helyreállítása, amely az egészséges életműködés feltétele. A feszültség csökkentése, újra működésbe hozni, revitalizálni, regenerálni, gyógyítani az egész szevezetet, valamint az egész rendszer harmóniájának és kiváló egészségi állapotának helyreállítása természetes módon. Tenyér a talp a fül és az arc masszírozásával, fényterápiás kezelésével, rendkívül gazdag érzőideg ellátásuk révén s központi idegrendszerre és a belső szervekre hatást lehet gyakorolni. A reflexterületek ingerlése mintegy ingerzuhatagként éri  a központi idegrendszert, minek folytán különböző aktiváló és gátló jelenségek jönnek létre.

Látás javító hatás

A túlintenzív napfény (nyáron 11-15 óra között) ma már idő előtti látásromláshoz vezethet, azonban ez a károsodás kezelhető, és megfordítható  Dr.  Valter Krisztina (Ausztrália) kimutatta, hogy az infravörös közeli fény képes védeni és gyógyítani az intenzív fény hatására károsodott sejteket, ami a látási képesség hosszabb ideig tartó megőrzéséhez vezet.
Jelenleg szemünk érdekében egy dolgot tehetünk: a kritikus időszakokban viseljünk teljesen sötétített napszemüveget. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársai Dr. Valter Krisztina vezetésével patkánykísérleteken bebizonyították, hogy az infravörös fény képes minimalizálni az túl-intenzív fény (például déli napfény,+UV vagy lézerfény) hatására létrejövő károsodás mértékét.

A munkacsoport szerint a kezelés számos típusú látótérvesztést képes visszaállítani. Dr. Valter szerint az intenzív fény károsítja a szem fotoreceptorait, ami akár percek alatt vaksághoz vezet, azonban előfordul, hogy a sejtek nem pusztulnak el, csak stressz alakul ki. Ebben az esetben az infravörös fény megújítja a fotoreceptorokat, ami segít a látás visszaállításában. Adott mennyiségű fotoreceptorral születünk, és bármilyen kezelés ellenére jóval fontosabb a megelőzés. A kutatócsoport szerint módszerük mind a megelőzésben, mind a károsodás kezelésében hatásosnak bizonyult.

 

Rendelhető: gyogyitas.fennyel@gmail.com

 

 



Hírek

  • Társ oldalak

  • A forrás

     

     

    Ez a honlap ezzel a kíváló szerkesztővel készült!

  • A fény

    Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szomorú és megdöbbentő eredménye szerint: az emberek többsége életének kilencven (90) százalékát négy fal között éli le- otthon, bevásárlóközpontokban, iskolában, s a munkahelyén. A napfény, vagy a  napfény típusú bőrközeli fényforrás hiánya nemcsak stresszt okoz, de hosszú távon az állandó bezártság egészségügyi problémákhoz vezethet.

    Szervezetünk érzékenyen reagál a fényre és a sötétségre. A nyári hónapokban a napsütéses órák száma háromszor annyi, mint télen. Sötétben pedig a test egy melatonin nevű hormont termel, mely levertséget, álmosságot okozhat. Télen, napfény hiányában növekszik a melatonin termelés, így egész nap fáradtnak, álmosnak érezhetjük magunkat.

    Éppen ezért napjainkban számtalan betegség kezelésére alkalmazzák a fényterápiát. A korábbi módszerekkel szemben veszélytelen, és várandósság idején, illetve gyermekkorban is alkalmazható.

Asztali nézet