MENÜ

A fényterápia 1903-ban Nobel-díjat kapott,
ami a legmagasabb orvosi elismerés!!!

A fényterápia

A fényterápiát több évtizede használják a gyógyászat és a kozmetika területén. Bár még mindig kevesen ismerik igazán. A kutatások alapján egyre több területen mutatnak ki pozitív eredményeket. Ez a terápia ma már egyre nagyobb teret hódít a gyógyító gyakorlatban.

A természetes fény gyógyító hatását - a helioterápiát - az ókori Egyiptom óta használja az emberiség. Hippokratész is írt a napfény jótékony hatásáról, de ismert volt mindez a római, az indiai, kínai és arab orvosok előtt is.

A modern fényterápiát azonban csak az 1800-as évek vége óta ismerik, amikor egy Faröer-szigeteki orvos, Niels Ryberg Finsen megalkotta a mesterséges napfényt kibocsátó készülékét, amellyel kimagasló eredményeket ért el többek közt bőrtuberkulózisban szenvedő betegek kezelésében.

Finsen készüléke képes volt a kibocsátott fény spektrumát és intenzitását szabályozni, s a gyógyításban a beteg szükségleteihez igazodni. Eredményei annyira meggyőzőek voltak, hogy 38 évesen professzori címet kapott, 1899-ben a Dannebrog-rend lovagjává avatták, majd 1903-ban - első dánként - fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott. A fényterápia során az elektromágneses sugárzás az élő szervezet sejtjeiben biokémiai reakciók láncolatát indítja el.

Mindennapi terápia olcsón

Az elmúlt években  (egészségi problémák miatt) több alkalommal megtapasztaltam a fényterápia jótékony hatását. A kíváncsiság hajtott, hogyan működik ez a dolog.  Sok természetgyógyászati ismeretet szereztem időközben. Bizonyítékot kerestem, hogy vajon miért és hogyan hat a fény a szervezetünkre, mégpedig ilyen komoly hatással, és mitől létezik, hogy meg is gyógyulhatunk általa!

Így sok olyan dolgot tudtam meg, amelyek egymás mellé rakva megadják a válaszokat. Kiderült, hogy a legolcsóbb megoldás a mindennapi fényterápia otthon a reflexzónák és az energiapontok stimulálásával kombinálva. Kerestem a lehetőségeket, hogyan lehetne megoldani a szükséges készülékek "olcsó" szinte házilagos előállítását, profi magas minőségű részegységekből. Honlapunk erről szól. Eszközöket, módszereket, információkat adunk, -MINI Polárfény, kézi lámpa és az  INFRAPROFI- állványos készülék kifejlesztésével segítjük ennek a kíiáló technológiának az elterjedését, alkalmazzák egészséggel.

Mitől gyógyít a fény?

A intenzív fényterápia a vérkeringést serkenti, mert a fény hullámhossza tartalmazza az infravörös sugarak alsó tartományát. Ez átlagosan az érintett területen 1-1,5 C fokos hőmérséklet emelkedést eredményez, valamint a lerakódott koleszterint feloldja, cseppfolyósítja - ezáltal az a véráramba jutva képes eljutni céljához, a felesleg mennyiség pedig kiürül. Igen, a koleszterin lerakódása szintén a napfény hiánya!

A jótékony koleszterinünk egyik szereplője a D-vitamin keletkezési folyamatnak, mely az intenzív fény hatására szinte azonnal beindul. A D-vitamin segít a kalcium beépülésében a csontokba, így azok megerősödnek. A koleszterinek további változatai is igen fontos szerepet játszanak szervezetünk hormonális vegyi folyamataiban - ez sem pótolható mással!!!

Nézzük tovább. Korunk másik "népbetegsége" az érszűkület. Ennek két formája: a koleszterin lerakódás és a meszesedés. Tudni illik, hogy a mész (ami szintén fontos alkotóeleme a csontoknak - ha tud hasznosulni) nem képes az ér falára lerakódni, ez a koleszterinen képes csak megragadni. A fényterápia hatására felszabadult zsírréteg miatt a meszesedés lepereg. A véráramba kerülve eljut a csontokba és hasznosul, építi a csontszövetet.

Mivel a fényterápia megnyitja az ereket, több oxigén, tápanyag, vitamin, vér és véralkotó elemek jutnak a célterületre, vagyis életerősebb, egészségesebben működő, kiegyensúlyozottabb szervvé válik, közvetve a véráram miatt az anyagcseréje is javul, a sejtek gyorsabban képesek osztódni és regenerálódni - alapjában véve EGÉSZSÉGESEN kezd működni!!!

A nagy kérdés: akkor miért van ennyi betegség?!

A magyarázat nagyon összetett. Alapból kevés aktív fény éri testünket, persze azért a földrajzi helyek szerint nagyok a különbségek. Fel vagyunk öltözve, otthonunkban, munkahelyünkön, utazás során igen csekély mértékben ér bennünket a jótékony napfény! A mesterséges (világítás típusu) fényforrások fényereje nagyon gyenge, nem hatol át a bőrön. Ha mégis kimerészkedünk, a napfény sokszor káros (UV) sugarakat is tartalmaz, a károsodott ózonpajzson át még pusztító kozmikus sugarakat is kapunk, mely jótékonykodás helyett inkább komoly károkat, pusztítást is okozhat!

És nem csak az emberre vonatkozik a fény hiányának negatív hatása. A zöldségek, gyümölcsök (mely sok esetben még éretlenül kerülnek leszedésre) - a napfény hatása nélkül "érnek" be, így  sokkal kevesebb vitamint, ásványt tartalmaznak - így mi is kevesebb bioaktív tápanyaghoz jutunk, mozgásszegény az életmódunk, testünk elsavasodik.

A negatív hatások erősítik egymást, ennek következtében sejtjeink alapból kevesebb tápértékhez jutnak így működésük is lankadtabb. A levegő szennyezettsége miatt tüdőnk sokkal nagyobb kapacitásvesztéssel szűr,  kevesebb tiszta oxigén jut a véráramba, mely fáradékonyságot okoz és sejtjeink, szerveink alul-működésében is közre játszik!

A folyadékokról, a lúgos tiszta vízről, a vitaminokról, ásványi anyagokról, étkezési kultúráról - azt hiszem -  külön nem teszek említést. Erre egy jó hely az EgészségSuli.hu honlap.

Beindul a szervezet öngyógyító képessége?

Beindul anélkül, hogy hinnénk benne! Mert beindul! persze gyógyszerek nélkül! Klinikai tesztek során kiderült, hogy e hatások miatt szerveink is egészségesen kezdenek működni, jobb lesz a kiválasztódás, az anyagcsere, a méregtelenítés.

Fájdalmaink csökkennek, ez visszavezethető e fent említett okokra valamint egy nagyon fontos dologra: A fájdalom oka egy vegyület, mely ingerli az idegi receptorokat. A fény ezeket a vegyületeket korlátozza, másrészt az infra tartomány stimulálja az idegvégződéseket, mely a központi idegrendszeren keresztül endorfin kiválasztást eredményez, ami a testünk SAJÁT fájdalomcsillapítója! Az idegi stimulálás ezentúl jótékony az idegpálya, az izmok, a vérkeringés hatásaira is. Az Endorfin egyfajta boldogsághormon, tehát a kezelések "mellékhatásaként" kedélyjavulás lép fel!

 

Ezekből az alapokból levezethető, hogy jó néhány betegség gyógyítására alkalmas a fényterápia! Leggyakoribbak talán az ízületi, reumatikus problémák. A csontok végén található porc, melyek közt egy úgynevezett kocsonyás kollagén anyag található. Akár hiszik, akár nem, ezt több százezer hajszálér hálózza be. Ha a fent említett okok miatt ezek a sejtek nem jutnak tápanyaghoz, elsorvad, elszárad. Ekkor a porcok egymáson kezdenek mozogni, kopni, majd ha ez csontig ledörzsölődött, az idegi csatornákon keresztül iszonyatos fájdalmak lépnek fel!

A fényterápia hatására a hajszálerek aktívabbak a még életképesebbek megnyílnak a serkentett véráram tápanyagokat juttat a célterületre - és bármely hihetetlen - de rendszeres kezeléssel (több hónap alatt) a  porc (mivel sejt és osztódik) újra ki tud épülni a kocsonyás kollagén anyag újra tud termelődni!!!

A kezelések során az idegi stimuláció miatt a fájdalmak már néhány aktív  (reflexzónák is) kezelés után csökkennek, a területek egyre hosszabb ideig fájdalommentesek!

Fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés (polarizált fénnyel)

Az említett fájdalomcsökkentő hatás egészséges embereknél is komolyan érvényesül (zúzódás, törés, ficam, izom- ínszalaghúzódás, lazulás, ütődés, elfekvés, sportsérülések, stb.)

Alkalmazható belső szervi fájdalmaknál, nőgyógyászati problémák esetén, és szinte minden nemű fájdalmaknál - AZONBAN NAGYON FONTOS, HOGY TISZTÁBAN LEGYÜNK A FÁJDALOM OKÁVAL! Ne kezeljünk ismeretlen eredetű fájdalmakat, mert az OK nem feltétlen szűnik meg!!!! Bár a fényterápia kezeli az okokat is, de nem feltétlen a kezelt terület hibás - lehet kisugárzott fájdalom is.

Sejtek, hajszálerek regenerálása

Említettem, hogy a sejtek felépítése, működése kiegyensúlyozottabb, egészségesebb lesz a sejtfal ellenállóbb, rugalmasabb - ezáltal a külső kórokozóktól is! Rugalmasságát visszanyerve a "sejttömeg" - az izom és ín erősebb, rugalmasabb, feszesebb lesz a sejtszaporulat következtében több sejtből épül fel - tehát tömegnövekedés érhető el. (ez persze az ésszerűség határain belül, nem lesz tőle az ember testépítő! :) De csökkenti pl. a sorvadás lefolyását.

A hajszálerek elégtelen működése, szűkülete okozza sok esetben a szem romlását, a gyakori fejfájást, az ingerültséget, türelmetlenséget, az agyi kapacitás csökkenését, a hallás károsodását, a fülzúgást, sípolást. A hajszálerek rugalmatlanná válása okozhat a bőrön a foltelváltozásokat, ill. az erek elpattanását.

Hatásosan alkalmazható sportsérülések esetén is! A polarizált fényterápiával csökkenthető pl. az idegek becsípődése, az ízületek spontán ficama.

Jól kezelhető így pl. a refrux - a gyomorszáj izmainak elernyedése, ami nemcsak kellemetlen érzés, de rendkívül veszélyes lehet, ha a nyelőcső az izmok gyengülése miatt egyszerűen becsúszik a gyomorba ahol a sav marni kezdi. Ez gyógyíthatatlan a mai orvostudomány szerint - csak megelőzhető!!! De már a kezdeti stádium is igen kellemetlen: az égő érzés, a gyakran elviselhetetlen lehelet.

Mellékhatás nélküli

Több évtizedes komoly klinikai tesztelések, placebo kezelések, stb során káros mellékhatást nem tapasztaltak, a fényterápiás készülékek a napfényspektrum hasznos fénytartományát használják (emulálja). Ez a technológia kortól és nemtől függetlenül használható, úgynevezett túladagolás veszélye nem áll fenn! A készülékek rendkívül egyszerűen használhatóak, kis helyet foglalnak, stabil, minőségi, megbízható termékek.

A fény összetett hatása az emberi szervezetre

Fénygyógyászat intenzív széleskörű alkalmazása a XXI. sz. vívmánya. A kutatások bebizonyították, hogy az intenzív, mélyre behatoló fényterápia nem csak hogy jótékonyan hat az élő szövetekre és szervekre, hanem beindítja és fenntartja az öngyógyító folyamatokat.

A fény látható és nem látható tartományai közreműködésével folyik az élő szervezetekben végbemenő biokémiai és biofizikai folyamatok többsége. Ez a fény gyógyító hatásának alapja.

A fény meghatározott tulajdonságokkal bíró elektromágneses hullám. Az élő szervezetek nagyon érzékenyek az elektromágneses sugárzás egész spektrumára.

A több, mint negyven éve műszeres mérésalapú kutatások is bebizonyították az intenzív fényterápia jótékony hatását az élő szövetekre és szervezetekre. A látható vörös (620 - 700 nm.) és a kék (400 - 490 nm.) fény legalább 24 pozitív változást idéz elő a sejtekben.

 

A biostimulációs hatás az élő szervezet különböző szintjein jelentkezik:

  • szubcelluláris szinten - kémiai változásokat okoz a molekulákban, meggyorsítja a fehérjék szintézisét, az oxigéncserét és a redukciós oxigénfelvételi folyamat aktiválását (antitoxikus hatás),
  • sejtek szintjén - módosítja a sejtmembrán potenciálját, javítja a szövet újraéledését, növeli a proliferációs aktivitást,
  • szövetek szintjén - megváltoztatja a sejtközi folyadék pH-értékét,
  • szervek szintjén - normalizálja a működésüket,
  • szervezet szintjén - komplex adaptív, neuroreflektorikus és neurohumorális reakciókat vált ki, amelyek az egészség, a testi ellenálló-képesség és a közérzet javulásához és megtartásához vezetnek.

A szem

Az emberi szem a látható tartományba (380-780 nm) tartozó fény hullámait képes megkülönböztetni. A retinában elhelyezkedő sejtek az elektromágneses hullámokat ingerületekké alakítják át, ezek alapján alakítja ki az agy a megfelelő képeket - ez a látás folyamata.

A sejtek

A fény nemcsak retinánk sejtjeire hat, hanem bőrünkre is. A fény a megvilágított bőr egész felületén elnyelődik, és fotokémiai folyamatok sokaságát indítja be. A fény gyógyító energiáját aztán a szervezet különböző irányokba továbbítja végső felhasználásra. Ez a továbbítás energiaérzékeny enzimek révén történik. Ezek az enzimek elsősorban a látható fényre és a látható fényhez közeli infravörös tartományra érzékenyek. Érzékenységük függ a sejt, szövet állapotától is: beteg sejtekben a fénysugár iránti érzékenység fokozott. Ez azt is jelenti, hogy a sejtekben végbemenő patológiás folyamatok gyengíthetők fényenergiával. 

A biológiailag aktív pontok

Az akupunktúrás, akupresszúrás  reflexzóna pontokon és területeken és az energiapontokon alkalmazott fény a jelentős távolságban található szervekben és rendszerekben is kivált reakciót, ezen alapszik az egészségi állapot javítása illetve a gyógyítás.

Az élő szervezet a látható és az infravörös fény hullámainak érzékelésére három módon képes:

  • A szemen keresztül,

  • Speciális sejtszerkezetek révén (pl. mitochondrium, hemoglobin),

  • Az elektromágneses hullámok receptorai, az aktív biológiai pontok révén.

A fénynek fontos szerepe van az élő szervezetek normális működésének biztosításában, egyre több teret nyer a klinikai kezelésben és gyógyításban. A fényterápia nemcsak a megvilágítás helyén fejti ki gyógyító és regenerációs hatását, hanem a szervezet más részein is biostimulációs folyamatokat indít el.

Immunrendszer

Nagyon fontos terület az Immunrendszerünk. Kevésbé ismert, de az immunrendszerünk - átfogóan - a fehérvérsejtjeink. A vérsejtek a csontvelőben termelődnek, bizonyos vértestek fehérvértestekké válnak, és óvnak, védenek, gyógyítanak! Mély kitérő lenne, melyik sejt miért jó, de a fényterápia hatására a kezelt területen megnövekednek ezen sejtek száma, azaz aktívabb a védelem. (mindig van tartalék!) Esetekben termeltethető a csípőlapát és a szegycsont lámpázásával.

Immunrendszerünk képes legyőzni a vírusokat, baktériumokat gombát, spórát, sőt, a rákos sejtek ellen is hatásos! A fényterápiás kezelésekkel immunrendszerünk működése serkenthető, a gyógyulási folyamat gyorsítható! Talán meglepő, de a fényterápia az allergikus reakciókat is kedvezően befolyásolja, gátolja a hisztamin felszabadulását. Mind megelőzésre, mind a tünetek csökkentésére kiváló!

Említettem, hogy a fájdalmakat egy vegyület váltja ki (a sérült sejtek bizonyos kémiai mediátorokat bocsátanak ki), mely tulajdonképp a gyulladás. Mivel a fényterápia ezt a vegyi folyamatot gátolja, gyulladáscsökkentő hatású! Nem kell tartani, hogy káros hatással lehetne ezen testrészek kezelésére, ám KERÜLNI KELL A GYULLADT VISZEREK KEZELÉSÉT! Itt a legkisebb hőmérséklet változás is károsíthat.

Gyógyítható egyes készülékkel a fekély, felfekvés (decbitus), sebek (krónikus, műtéti, baleseti, cukorbetegség általi, stb.), inak, izmok sérülései, csonttörés és sérülései, stb. Kimagasló eredményeket hozott a fényterápia az égési sérülések kezelésében, legyen az I., II. vagy III. fokú - bőrátültetés és műtétek nélkül. A készülék fájdalomcsillapító hatása miatt ezek a kezelések sokkal kellemesebb és gyorsabb lefolyásúak a vérkeringés beindító, serkentő hatása miatt pedig gyors, rugalmas, esztétikus bőrfelület jön létre, ami más módon lehetetlen!!! A gyógyulási idő - mint általában a fényterápiás kezelés esetében - majd a harmada. Végeredmény: a sérülés sok esetben ki sem mutatható, nyoma nem marad!

Cukorbetegség

Szintén gyakori a cukorbetegség. Ez alapjában a kezdeti stádiumban nem veszélyes, együtt lehet élni vele, sajnos nem gyógyítható. Itt a kihatásai okozzák gyakran a  életminőségben a nagyfokú romlást. Az inzulin hiánya tönkreteszi az ereket, az immunrendszer legyengül. Következményei a hajszálereknél kezdődiek, szemromlás, végtagok elhalása, szervek pusztulása (hajszálerek szövik át szerveinket), agyi katasztrófák, fekélyek és módosulatai. Itt elindul egy fokozott romlási folyamat, amit szervezetünk nem képes helyrehozni, mert sejtjeink regenerálódási ideje egy ennél lassabb folyamat.

A fényterápiával sejtek regenerálódási ideje jelentősen javítható!!! Hihetetlen, de Orvosilag igazolt! Ez azt jelenti, hogy akár megszabadulhatunk a szövődményektől is (ha már vannak,) ill. sokat segíthetünk ezen az állapoton! A fényterápia mellett az életmódon, és az étrenden is jelentősen változtatni kell (www.egeszsegsuli.hu).

 

 


 

Hírek

  • Társ oldalak

  • A forrás

     

     

    Ez a honlap ezzel a kíváló szerkesztővel készült!

  • A fény

    Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szomorú és megdöbbentő eredménye szerint: az emberek többsége életének kilencven (90) százalékát négy fal között éli le- otthon, bevásárlóközpontokban, iskolában, s a munkahelyén. A napfény, vagy a  napfény típusú bőrközeli fényforrás hiánya nemcsak stresszt okoz, de hosszú távon az állandó bezártság egészségügyi problémákhoz vezethet.

    Szervezetünk érzékenyen reagál a fényre és a sötétségre. A nyári hónapokban a napsütéses órák száma háromszor annyi, mint télen. Sötétben pedig a test egy melatonin nevű hormont termel, mely levertséget, álmosságot okozhat. Télen, napfény hiányában növekszik a melatonin termelés, így egész nap fáradtnak, álmosnak érezhetjük magunkat.

    Éppen ezért napjainkban számtalan betegség kezelésére alkalmazzák a fényterápiát. A korábbi módszerekkel szemben veszélytelen, és várandósság idején, illetve gyermekkorban is alkalmazható.

Asztali nézet