MENÜ

A sokoldalú infravörös fény



A meleg fény áldásos gyógyító hatását az emberiség már 5000 évvel ezelőtt felismerte és használta gyógyításra. A fény közérzetjavító tulajdonságát a napozás során tapasztalhatjuk leginkább.

Ilyenkor értékes infravörös fényhez jut hozzá a szervezetünk. A téli naphiányos hónapokban ennek pótlására az otthon használatos infravörös lámpa vagy infraszauna a legalkalmasabb, melyet a nátha, a melléküreg és egyéb gyulladások, légúti megbetegedések kiegészítő kezeléseként is használhatunk.

A biztonságos fény
Az infravörös fény a nap láthatatlan sugárspektrumának része. Egyik legfontosabb emberre gyakorolt hatása, hogy könnyedén behatol az emberi szövetekbe. Ennek legáltalánosabb példája, amit nyáron, a napernyő alatt ülve tapasztalhatunk. Az árnyékot adó ernyő alatt ülve is érezzük a nap melegét, ugyanis az infravörös fény az ernyőn áthatolva is bejut bőrünk mélyére.
 
Amint ez megtörténik, egy természetes rezonancia keletkezik. A rezgésnek és a melegnek köszönhetően az izmok ellazulnak és a fény által ért terület vérkeringése felgyorsul. Elsősorban ennek a természetes folyamatnak köszönhető az infrafény hétköznapi elterjedése.
 
Az infravörös fény biztonságos, szervezetünk hatását akár órákig is kibírja. Az UV- (ultraibolya) fénnyel ellentétben, nincs káros hatása. Az élő szervezet számára ártalmatlan, ezért is használják akár újszülött csecsemők melegen tartására, illetve meghűlések és az arc, a fül vagy a homlok gyulladásos megbetegedéseinek kiegészítő terápiájaként.

Fényterápia otthon
Az infralámpa az általa termelt hő révén került be az otthon alkalmazható terápiás eszközök közé és leginkább az őszi-téli hónapokban kerül elő a szekrény mélyéről. Megfázásnál, allergiás tünetek kezelésénél nyújthat segítséget.
 
Légúti megbetegedéseknél, hörghurutnál, náthánál alkalmazva is könnyít a tüneteken. Izmok, ízületek megbetegedéseiben, reumatikus panaszok enyhítésében az általa kibocsátott meleg javulást hozhat. Gyakran alkalmazzák izom-, vállmerevség, gerinctájéki fájdalmak kezelésében. A hő hatására felszaporodó véráram segíti a bőrt megszabadítani a szennyeződésektől, így a bőr fellélegezve puhábbá, lágyabbá válhat.

Hírek

  • Társ oldalak

  • A forrás

     

     

    Ez a honlap ezzel a kíváló szerkesztővel készült!

  • A fény

    Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szomorú és megdöbbentő eredménye szerint: az emberek többsége életének kilencven (90) százalékát négy fal között éli le- otthon, bevásárlóközpontokban, iskolában, s a munkahelyén. A napfény, vagy a  napfény típusú bőrközeli fényforrás hiánya nemcsak stresszt okoz, de hosszú távon az állandó bezártság egészségügyi problémákhoz vezethet.

    Szervezetünk érzékenyen reagál a fényre és a sötétségre. A nyári hónapokban a napsütéses órák száma háromszor annyi, mint télen. Sötétben pedig a test egy melatonin nevű hormont termel, mely levertséget, álmosságot okozhat. Télen, napfény hiányában növekszik a melatonin termelés, így egész nap fáradtnak, álmosnak érezhetjük magunkat.

    Éppen ezért napjainkban számtalan betegség kezelésére alkalmazzák a fényterápiát. A korábbi módszerekkel szemben veszélytelen, és várandósság idején, illetve gyermekkorban is alkalmazható.

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet